Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A születési hónap befolyásolja a szklerózis multiplex esélyét?

2012.11.23

Egy friss tanulmány szerint a szklerózis multiplex kialakulásának esélye összefüggésben áll azzal, hogy ki milyen hónapban született. Ez alapján a legnagyobb kockázat azoknál áll fenn, akik áprilisban, a legalacsonyabb pedig azoknál, akik októberben születtek.

Mindennek hátterében az áll, hogy az anya szervezete terhessége során mennyi D-vitaminhoz jutott a napfény révén, ezért a szakemberek azt javasolják, azok a várandós nők, akik olyan helyen élnek, ahol október és március között nincs túl sok napsütés, ebben az időszakban pótolják szervezetükben a D-vitamint, mert ezáltal védelmet  nyújthatnak születendő gyermekük számára a szklerózis multiplexszel szemben. A kutatást vezető dr. Ram Ramagopalan, a londoni Queen Mary Egyetem munkatársa közel 152 000 szklerózis multiplexben szenvedő, észak-európai beteg adatait elemezte ki, és arra a felismerésre jutott, hogy a betegség öt százalékkal nagyobb arányban érintette azokat, akik áprilisban születtek, míg az október- november során születetteknél az arány öt-hét százalékkal csökkent.

A Journal of Neurology című lapban megjelent tanulmány során a szakemberek adatok hiányában a déli félteke országaira nem terjesztették ki a vizsgálatot, azonban további kutatásokra készülnek azzal kapcsolatban, vajon a terhesség során történő mesterséges D-vitamin pótlással milyen mértékben előzhető meg ez az idegrendszerbeli rendellenesség.

Forrás: http://www.betegszoba.hu