Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Influenza elleni oltás SM-betegeknek - biztonságos!
 

Ha november, akkor influenza: jó esetben védőoltás, rosszabb esetben a megbetegedés. Hogy ne utóbbi következzék be, az egészséges életmód mellett időben be lehet adatni a veszélyeztetetteknek a védőoltásokat. Idén már elérhető egy kombinált oltóanyag, a Fluval AB, ami összesen 3 vírustörzs (az új influenza kórokozója mellett a hagyományos vírus két törzse) ellen nyújt védettséget. Így a tavalyi módszerrel szemben idén egyetlen injekcióval megoldható a védekezés. Ez a vakcina csakis a rászorulók számára térítésmentes. Ellenben bárki, aki kéri, ingyen megkapja a H1N1 elleni vakcinát.(Pl. SM- betegek hozzátartozói!)
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet hivatalos tájékoztatása szerint idén is megvizsgálta a Fluval P, a pandémiáért felelős H1N1 elleni oltóanyagot. A gyártó cégről a médiában felröppent politikai színezetű információkkal szemben a legfontosabb tudnivaló erről, hogy az OGYI a védőoltás felhasználhatóságát meghosszabbította.


"A ‘hagyományos” (szezonális) influenza elleni védőoltásra vonatkozóan a sclerosis multiplexre vonatkozó, jelenleg hazánkban érvényes diagnosztikus és terápiás irányelv egyértelműen foglal állást: Miután az influenzát követően a betegek harmadában relapszus jelentkezhet (rosszabbodás), az SM betegnek az influenza elleni védőoltást fel kell ajánlani az influenza védőoltással végzett vizsgálatok nem igazoltak relapszust kiváltó hatást.”

A H1N1 influenzára vonatkozóan ilyen egyértelmű ajánlás nincs, mivel “ezzel a védőoltással - az idő rövidsége miatt - még nem történtek vizsgálatok SM-ben” – áll a Sclerosis Multiplexes Betegek Országos Egyesülete (SMBOE) Orvosi Tanácsadó Testülete állásfoglalásában, a H1N1 influenza fertőzés megelőzését célzó védőoltással kapcsolatban (2009. November).

A nyilatkozatban dr. Csépány Tünde, egyetemi docens által vezetett testület leszögezi:
“Mivel a két oltóanyag előállítása hasonlóképpen történik, és a H1N1 vakcina is inaktivált kórokozót tartalmaz, a védőoltás beadását önmagában az SM fennállása nem zárja ki. A beadás szükségességét a beteg élethelyzete, a fertőzés veszélyének mértéke alapján kell individuálisan mérlegelni.

A fertőzés rizikója az SM beteg környezetében élő családtagok beoltásával valószínűleg csökkenthető.”


Mindig személyre szabottan, a munkakörülményeket, a közösségi részvételt is figyelembe véve kell dönteni arról, hogy ki milyen kockázati kategóriába tartozik, mennyire veszélyeztetett a vírusfertőzés által, illetve vélhetően miként reagál majd a védőoltásra, például aktuálisan részesül-e az immunrendszerére ható gyógyszeres kezelésben - olvasható dr. Csépány Tünde nyilatkozata a Weborvos című
online lapban

Természetesen, mint minden orvosi beavatkozásnak és gyógyszernek, az influenza elleni védőoltásnak is lehetnek nem kívánt mellékhatásai. Erről így ír az OTT állásfoglalása:
“A védőoltások általános mellékhatásai között hőemelkedés, láz, helyi injekciós fájdalom és pír, ritkán - 3-4 héttel az oltást követően - kórházi ápolást igénylő súlyos idegrendszeri, vagy egyéb betegség is felléphet (pl. Guillain-Barré Syndroma és óriás sejtes arteritis). Olykor a vivőanyagok okoznak átmeneti panaszokat (testszerte izomfájdalom).“

Érdekes cikk erősítette meg a védőoltások fontosságát és biztonságát. Az anyagra dr. Csépány Tünde hívta fel a figyelmünket.
A cikk a Sclerosis multiplex – Mozaikban - A Medical Tribune Hungary folyóiratnak a a sclerosis multiplex kezelés újdonságairól szóló lapszemléjében jelent meg (Szerkesztő: dr.Nagy Judit, Szakmai Tanácsadó: Prof. Dr. Illés Zsolt)
A 2010. szeptemberi idézett tanulmányban az autoimmun betegségek során (pl. SM, diabetes, krónikus arthritis, stb.) alkalmazott vakcinálásokkal (védőoltásokkal) kapcsolatos publikációk áttekintése után, kb. 5000 beteg adatait elemezve jutottak következtetésekre az SM-mel kapcsolatban.
A szerzők évtizedekre visszamenőleg kerestek adatokat az influenza elleni védőoltások, az esetleges influenzás megbetegedések és az SM-betegek állapotrosszabbodása közötti kapcsolatról.
A tanulmány szerzői szerint, 689 beteg adatai alapján a vakcinák, döntően az influenza elleni oltás biztonságos és hatásos sclerosis multiplexben.
A WHO szakértői bizottsága 2009-ben az SM – betegeket a H1N1 influenza betegség - (és nem az oltás) szempontjából a magas kockázatú csoportba sorolta.
Forrás: Int Rev Immunol, 2010;29:270-314. Salemi S and D’Amelio R.
Are anti-infectious vaccinations safe and effective in patients with autoimmunity?


Mivel a terhes nőnek fokozott a rizikója súlyosabb megbetegedésre az influenza fertőzés kapcsán, ezért az Egyesült Államokban a hagyományos (szezonalis) influenza elleni védőoltást a terhesség bármelyik időszakában javasolják. Inaktivált (trivalens) szezonalis és monovalens H1N1 védőoltások egyaránt javasoltak. Nincs olyan vizsgálat, amely az inaktivált influenza védőoltásokhoz kapcsolódó anyai komplikációt ill magzat károsodást igazolt volna.

Forrás: doki.net