Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy sortársunk története

2012.06.13

Hivatali hideglelés

Meddig húzhatnak egy rehabilitációsjáradék-eljárást a hivatalok? Mert fél év alatt nem fejezik be, ezalatt egy család egy fizetésből él (már ha szerencsés). A küzdés havi 34 ezer forint adóköteles járulékért megy, hogy három év után minden kezdődjön elölről.

Mintha azért csinálnánk az egészet, hogy megkapjuk azt a 30 ezer forintot havonta! Mintha én magam választanám a betegséget ahelyett, hogy a gyerekemmel focizzak vagy megfőzhessem a kedvenc ételét! – fakad ki Bellon Györgyné, ölébe ejtve kesztyűs kezét. – Fáj a kezem, bármihez érek is – magyarázza. – Nehezen mozgok, már öltözni is alig tudok. Folyton szédülök, egyedül nem szívesen mozdulok ki a lakásból. De folyton mennem kell. Hol felülvizsgálatra, hol a nyugdíjfolyósítóba új papírokat kitölteni. Mindig más hölgy ül az ablaknál, és mindig nyit egy új dossziét. Mindig elmondom elölről az egészet, bólogatnak, és mindig kérnek egy új igazolást, egy új nyomtatványt, íratnak egy új kérelmet. Mindig van indok a késlekedésre, az időhúzásra, csak nekem nem ad időt a hentes, a villanyszámlás meg a gázos. Már a társadalombiztosítást is nekem kell fizetnem, mert ha nem teszem, nem tudom kiváltani a gyógyszeremet, ami támogatás nélkül 240 ezer forint lenne havonta. Ennyi összesen nem folyik be a családi kasszába.

Bellon Györgyné fiatalasszonyként szembesült a ténnyel: sclerosis multiplexben szenved. De néhány hónap után rendbe jött, és nem foglalkozott vele. Normális életet akart élni. Alig egyéves volt a fia. A házasság nem bírta ki a betegséget. Elvált, de később a munkahelyén új társra talált. Együtt nevelték tovább a gyereket. Jól volt. Újra helyükre zökkentek a dolgok. Legalábbis így hitte. De a betegség újra támadt. Tovább dolgozott három műszakban a hipermarket hentesosztályán. A hideg hűtőpultban majd lefagytak az ujjai. Húzta, egyre csak húzta a munkát, míg jött egy újabb rosszabbodás, ami leverte a lábáról. Betegállományba vette a háziorvos. Később dolgozott, azután megint betegállomány. Egymást váltva. Egészen addig, amíg már nem tudott bemenni dolgozni. Tavaly január óta volt táppénzen. A háziorvos, az üzemorvos és a neurológus együttesen javasolták: kezdje el intézni a rokkantnyugdíjazást. Az orvosi szakvélemény ötvenszázalékos egészségromlást állapított meg. Azt is többszöri nekifutásra, mert folyton kifelejtettek valamilyen vizsgálatot.

– A nyugdíjfolyósítónál azt ajánlották, vállaljon könnyebb munkát. Például legyen kézbesítő, csomagoló. De hogyan, ha olyan bizonytalanul mozog, hogy egyedül nem is mer közlekedni? Csomagokkal, levelekkel jobban menne? – csodálkozik a férje, Bellon György. – Korábbi munkáltatója feketén-fehéren megmondta, nem tud megfelelő munkakört biztosítani neki. Ezért is igényeltük meg decemberben a rehabilitációs járadékot. Egy hónap múlva érdeklődtünk, de egy új ügyintéző ült az ablaknál, és hiánypótlást kért. Akárhányszor jöttünk, mindig ugyanez történt. Egy hónapja azután megkaptuk az elutasító határozatot: a feleségem nem kaphat járadékot, mert ez az ellátási forma időközben megszűnt. De mindegy is – mondták –, mert a kormány döntése értelmében minden rokkantnyugdíjas ügyét felül kell vizsgálniuk, így a feleségemet is újra elküldték az orvosi bizottság elé. Csakhogy előbb a már régóta ellátásban részesülőket hívják be, s csak hónapok múltán jöhetnek az újak. De mit vizsgálnak felül a feleségemen, ha még nem is kapott ilyen ellátást, meg másmilyet se? Azt is mondták, hogy nem jár neki járadék, igényeljen munkanélküli-segélyt, de a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal ügyintézője szerint rosszul tudják a nyugdíjfolyósítónál.

 

Forrás: népszabadság